Krimirajongók oldala

Általában olyan eseteket szoktam hozni Nektek ide a bűnügyi szekcióra, amelyek valamilyen szempontból különlegesek. A most leírt esetre tehát elvileg joggal fanyaloghatnátok: "mi van, má egy átlagos rablás és hatósági közeg sérelmére elkövetett emberölés is felkerülhet?"
Ez teljes mértékben így igaz.
Az esetet az teszi sajátossá, hogy elkövetője súlyosan elmekárosodott volt -ennek ellenére nemhogy büntetőjogilag felelősségre vonhatónak minősítették, hanem halálra is ítélték és ki is végezték Virginia államban.
Bár a site célja az olvasók kíváncsiságának kielégítése, valamint az, hogy gondolkodásra késztessek mindenkit - nem pedig az állásfoglalás és a személyes véleményem propagálása -, ezúttal mégsem tudom megállni, hogy ne írjam meg ezt az esetet, azt alátámasztandó: a halálbüntetés egy értelmetlen, ostoba dolog. Egy súlyosan elmekárosodott bűnelkövető esetében pedig még inkább értelmetlen és célt tévesztett.
Ez tehát egy kivételes blogposzt: szubjektívebb, mint amilyen posztokat a Krimiblogon általában várhattok tőlem. A "Bűnösök, vagy betegek?" és az "Igazság(?)szolgáltatás(?)" kategóriába is maradéktalanul beleillik.

 

William Charles Morva.

Virginia állam kivégezte 2017. július hatodikán.

Nagy zsibbadás, mondhatják sokan. Ő sem kegyelmezett az áldozatainak. "MEGÉRDEMELTE!" - diadalmaskodnak a halálbüntetés proponensei. "Szolgálatban lévő hatósági közeg sérelmére elkövetett emberölésért a delikvenst halálra lehet ítélni az USA azon államaiban, amelyekben még van halálbüntetés" - idézhetik a jogszabályokat a törvény betűjének fanatikusai.
Ezt a szerencsétlen, elmebeteg embert a törvény betűje ölte meg, holott ha idejében orvosi segítséget kap, akkor nem is követett volna el életellenes bűncselekményeket, amelyekért halálra ítélték.

Nem kezdek bele annak részletezésébe: egy halálos ítélet nemcsak magát az elítéltet bünteti, hanem annak hozzátartozóit elsősorban - mindenki, még a legelvetemültebb és legszívtelenebb bűnöző is valakinek a gyereke, unokája, testvére, osztálytársa és így tovább -, és a büntetésvégrehajtó személyzetet is súlyos lelki megterhelésnek teszi ki egy-egy halálos ítélet végrehajtása.

Ebben az esetben az érdemli a legtöbb figyelmet: Will Morva már azelőtt sem volt normális, hogy börtönbe került volna. A bűncselekményét - amelyért végül a halálos ítéletet kimondták rá - 2006 augusztusában követte el, amikor már egy éve volt előzetes letartóztatásban, egy balul sikerült rablási kísérlet miatti tárgyalására várva.

Szeretném elkerülni a félreértéseket: igen csekély rokonszenvet érzek Morva úr irányában. Valamilyen ok folytán egész egyszerűen antipatikus a számomra (talán azért, mert az arcvonásai kifejezett hasonlóságot mutattak egy másik, meglehetősen közismert bűnöző arcvonásaival? Nem tudom); de személyes rokonszenvtől vagy ellenszenvtől függetlenül, azt gondolom, hogy komplett őrült volt, s mint ilyet: erőszakos bűncselekményeiért sem lett volna szabad felelősségre vonni. Ezért vagyok rendkívül felindult és felháborodott, egészen azóta, hogy megtudtam: McAuliffe kormányzó elutasította a kegyelmi kérvényt. Amikor pedig olvastam a neten, hogy az ítéletet végrehajtották, annyira zaklatottá váltam, hogy valamit muszáj volt kezdenem a felindultságommal. Ennek eredménye a blogposzt, amelyet most olvashattok.

A kis Will - a barátságos fiú

A családtagok, a gyerekkori barátok, ismerősök egybehangzóan arról számolnak be: Will egy barátságos, társaságkedvelő gyermek volt, kifejezett szociális érzékenységgel és együttérzéssel az elnyomottak iránt.
Mindenkit a barátjának tekintett, és képes volt megértést tanúsítani akár egy szitakötő iránt is: a vízbe esett rovart kimentette, megszárogatta a szárnyait, hogy a szitakötő elrepülhessen.
Még a gyalázatosan pocsékul gitározó testvérét is biztatta, hogy "nem, nem rossz, amit csinálsz, jó lesz ez!"
Mélységes empátiát tanúsított a kisebbségek, főként az indián őslakosok irányában - ezt középiskolás korában kifejezésre juttatta azáltal, hogy kampányt szervezett, mivel az iskola emblémájaként szereplő indián figurát diszkriminatívnak találta.

Néhány osztálytársa, akikkel haveri viszonyban volt, a visszaemlékezéseikben azt idézték fel: Will kapcsolata az apjával, enyhén szólva sem volt felhőtlen. Apuka egyébként disszidens volt, az anyai ági rokonságban pedig előfordult skizofrénia. Egyáltalán nem értem, hogy ezek a tények miért nem számítottak enyhítő körülménynek.

Valami nincs rendben

A problémák a középiskola utolsó évében kezdtek el felszínre kerülni. Végzős korában, röviddel az érettségi előtt, Will Morva összebalhézott a matektanárral, kirohant az óráról, és soha többé nem ment vissza. Az iskolát tehát be sem fejezte.
Ennek ellenére, közismert figura volt a helyi egyetem kávézóiban. A korábbi "laza", barátságos attitűdjét folytatva, mindenkivel leállt beszélgetni, és gyakorlatilag mindenki ismerte.

Lassanként azonban egyre furcsább és furcsább lett. Télen is lenge öltözékben járt, és egy idő után mindenhol mezítláb jelent meg, amiért is egyszerűen csak "a mezítlábas Will" néven vált közismertté. Képes volt órákon át kotlani egyetlen kávé felett, miközben az alkalmi ismerősöknek hosszasan kifejtette szociális és politikai nézeteit, valamint idealisztikus ötleteit az indián őslakosok megmentésére (annak ellenére, hogy az általa említett őslakosok nem álltak konfliktusban ). Azok, akik az ilyen szónoklatait hallgatták, később azt vallották tanúként: Will figyelemreméltó lexikális ismeretekkel rendelkezett, de mintha nem ezen a világon élt volna.

A mezítláb közlekedést azzal indokolta: túlélési gyakorlatokat folytat a vadonban.

Ez a srác enyhén szólva bogaras!

Will Morva aggasztó gyomorpanaszokról számolt be, és annak érdekében, hogy ezt kezelje, egészen bizarr diétákat kezdett el követni. Egy időszakban szinte kizárólag nyers - vagy majdnem nyers - húst és rengeteg tejterméket - főként sajtot - fogyasztott, egy másik periódusban viszont fenyőmagvakon és dióféléken élt. Meggyőződése szerint ezek az étrendek voltak szükségesek a gyomorpanaszai kordában tartásához. Amikor orvoshoz fordult, megkapta ugyan az irritábilis bélszindróma diagnózisát, de az orvos vélekedése szerint Morva panaszainak egy része egyszerűen nonszensz volt. Az ismerősök is azt állították: Morva soha nem tűnt úgy, mintha bármi probléma is volna az egészségével.

Szabályszerű téveszmék is kialakultak nála.
Amikor a nővére férjhez ment, a család többi tagja pedig visszaköltözött Richmondba, Will a blacksburg-i családi házban maradt, egyedül. Hamarosan kifejezésre juttatta azzal kapcsolatos aggályait: a ház ellenséges vele szemben. A penész és az egyéb méreganyagok a házban, egyszerűen megölik őt - állította, holott az ismerősei semmiféle jelét nem látták a házban sem penésznek, sem más veszélyes anyagnak.

Az ezt követő években gyakorlatilag csavargóként élt, egyik napról a másikra, egyik helyről a másikra: általában a barátainál "csövezett".
Már az álláskeresés is gondot okozott neki, de ha még alkalmazták is valahol, az állást nem tudta sokáig megtartani, mert egyetlen munkaadó sem tolerálta sokáig a kényszerbetegsége, az állítólagos szomatikus panaszai miatt fellépő bizarr igényeit a személyes higiéniájával, az egészségével kapcsolatban.

Ez már több, mint "bogarasság"....

A - minden valószínűség szerint képzelt - gyomorbetegséggel parallel, Morva viselkedése egyre furcsábbá vált. A barátok, ismerősök felfigyeltek arra, hogy Will bizonyos kérdésekben rendkívül merev és rigid hozzáállást tanúsított; a nézetei sok szempontból rugalmatlanok, irracionálisak és szokatlanok voltak; kétirányú párbeszédet egyre nehezebb volt folytatni vele.
Édesanyjának és közelebbi barátainak bizalmasan elárulta: olyan képességei vannak, amelyekkel mások nem rendelkeznek; olyan titkos tudással bír, amilyennel senki más - bár ezen képességek forrásáról ő maga sem tudott magyarázatot adni; és hogy kiválasztott lett arra, hogy a világot megmentse. Meggyőződése szerint az a küldetése, hogy az őslakosokat megmentse, és hogy megoltalmazza az ártatlanokat a világban ténykedő romboló erőktől. Egy közeli barátjának arról számolt be: úgy érzi, hogy valamilyen felsőbbrendű entitás szólította; mintha egy vallási elhivatottság volna mindez.

Gyakran beszélt arról, hogy a nagy küldetés érdekében edzi magát. Családtagjainak és barátainak arról mesélt, hogy heteken keresztül az erdőben élt - vadászott, búvóhelyeket épített és túlélési technikákat gyakorolt. (A valóságban soha nem tűnt el a városból több hétre; rendszeresen látták az egyetem környékén lófrálni.) Lakótársai beszámolója szerint katonai jellegű manővereket is végrehajtott, mintha egy közelgő apokalipszisre készülne.

Egy barátjának azt állította: Dél-Amerikába készül, hogy egy ottani őslakos törzzsel éljen. Annak ellenére, hogy ezt a törzset agresszívként és az idegenekkel szemben barátságtalannak mutatta be, meg volt róla győződve, hogy a törzstagok fel fogják ismerni az arcvonásait, és megmentőjükként fogják üdvözölni. Egy másik alkalommal Alaszkába kívánt menni, hogy az inuitokkal éljen.
Egyszer még azt is állította, hogy többhetes elvonuláson vett részt egy rezervátumban - de senki nem emlékezett olyan időszakra, amikor Morva ilyen hosszú ideig ne tűnt fel volna a virginiai Blacksburg-ben.

Az ismerősök között sokan akadtak, akik Morva "furcsává" válását az édesapja halálával hozták összefüggésbe - amikor Mr. Morva 2004-ben elhunyt, a fiatal Will a temetésen is mezítláb jelent meg, rendkívül hanyag öltözékben -, de az igazság az volt, hogy már 2001-ben is akadtak problémák Will Morva viselkedésével. A rendőrök kitiltották az egyetem területéről, mivel meztelenül találták az egyik női mosdóban. Morva magyarázata az volt: ki kellett mennie a mosdóba.
A rendőrök értesítették Morva édesanyját is, kertelés nélkül tudatva vele: "asszonyom, az ön fia beteg. Segítségre volna szüksége."

2005 nyarára Morva elveszítette a kapcsolatot a legtöbb régi barátjával, ismerősével; akik mégis tartottak vele kontaktot, azok arról számoltak be, hogy Morvának még a korábbiakhoz képest is vad elképzelései, meggyőződései támadtak. Állítása szerint a helyi rendőrök konspiráltak ellene a Bush-kormány adminisztrációjával; meg volt arról győződve, hogy a telefonjait lehallgatják, őt magát pedig állandóan követik.
Az ismeretségi körben tehát mindenki észrevette, hogy Morva beteg, de sem ők, sem a családtagok nem tudtak mit tenni: egy nagykorú embert nem lehet akarata ellenére gyógykezeltetni.

Balul sikerült, kisstílű bűncselekmény kísérlete

2005 augusztusában Morvát letartóztatták egy balul sikerült rablási kísérletért. Ő és feltételezett bűntársai célba vették egy üzlet üvegajtaját - amint az önműködő ajtó nem nyílt ki, a társaság futva távozott a helyszínről. Morva ellen eljárás indult egy sorozat vagyon elleni bűncselekmény kísérlete miatt: ezek mindegyike egyformán sikertelen volt és gyengén megtervezett.
A bűntársai minimális büntetéssel megúszták, illetve szabadon távozhattak. Morva nem.
Már egy éve ült előzetes letartóztatásban, igen rossz körülmények között egy túlzsúfolt börtönben. Annak ellenére, hogy családtagjai figyelmeztették a hatóságokat: Morva pszichésen nem stabil, ki kellene vizsgálni és kezelni kellene - erre nem került sor. Ennek következményeként Morva elmeállapota csak romlott ebben a környezetben, és meggyőződésévé vált: ártatlanul tartóztatták le. Szentül hitte azt is: szomatikus egészsége rohamosan hanyatlik, és éppen azért helyezték a börtönben ilyen rossz körülmények közé, hogy elveszejtsék. Fokozatosan eluralkodott rajta a rettegés, hogy az életére törnek.

Sikertelen rablóból gyilkos és szökevény fegyenc

2006 augusztusában egy sérülésre panaszkodott, és a helyi kórházba szállították. Itt egy börtönőr kíséretében kiment egy napon a mosdóba; amíg a fülkében tartózkodott, leszerelte a fém vécépapír-tartót, és ezzel eszméletlenre verte az őt felügyelő börtönőrt; elvette szolgálati fegyverét, és a kórházból való menekülés közben közvetlen közelről arcon lőtte Derrick McFarland-et, a kórház biztonsági alkalmazottját. McFarland azonnal életét vesztette.

Embervadászat kezdődött; másnap, Eric Suthpin tizedes - a Montgomery megyei rendőrkapitányság alkalmazottja - rátalált Morvára egy helyi sétaúton. Morva azonnal lelőtte a tizedest.
Alig 36 órával a szökés után, Morva visszakerült a börtönbe.
Bevallása szerint azért cselekedett így, hogy a saját életét mentse. A későbbiekben is határozottan állította: az ő helyében bárki ugyanezt tette volna.

A halálos ítélet

Morvát 2008-ban halálra ítélték - a balra található kép az ítélethirdetéskor készült. A bíróság nem rendelte be tanúskodni a családtagokat, ismerősöket, akik felvilágosítást adhattak volna arról: ez az ember olyan mértékben zavart, hogy nem lehetne büntetőjogilag felelősségre vonni.
Csak 2014-ben végeztek pszichiátriai vizsgálatot, amely megállapította: Morva legalább három téveszmével rendelkezik - összeesküvési, szomatikus és grandiózus tévképzetekkel. Emellé szkizotip személyiségzavarban is szenved.
A vizsgálatot végző pszichiáter egyértelműnek tartotta: Morva nem szimulálja az elmebetegséget - mint teszi számos bűnöző, hogy elkerülje a felelősségre vonást -, éppen ellenkezőleg, minden erejével azon van, hogy normálisnak tekintsék.
Ismerősei és családtagjai szerint Morva képes volt értelmesen, összefüggően beszélni számos témáról - csak akkor vált mániákussá és érzelmei akkor uralkodtak el rajta, ha olyasmi került szóba, ami a tévképzeteivel összefüggésben állt.

Az elmebaj csak súlyosbodik

A rögeszme, mely szerint mindenki ellene konspirált, olyan súlyosságot ért el, hogy a halálsoron eltöltött évek során Morva már nem is volt hajlandó személyes beszélőre menni sem az édesanyjával, sem a jogi képviselőivel. (Ezzel az akciójával egyébként az ügyvédei munkáját is szabotálta, de - elmeállapota miatt - ennek belátására is képtelen volt.)
Egy telefonbeszélgetésben megemlítette édesanyjának: "valaki a halálomat kívánja", valamint "nem tudom, hogy a szervezetem meddig bírja mindezt".

Az eset azért kavart fel mélyen - és ezért tettem félre az objektivitást -, mert egyértelmű, hogy ez az ember egy komplett őrült volt! Nem is kell szakértői vizsgálatot elrendelni, elég ránézni, hogy nyilvánvalóvá váljon: Will Morvánál nagyon "elmentek otthonról". A környezetemben mindenki, akinek megmutattam néhány képet Morváról - anélkül, hogy elárultam volna, kit látnak a fotókon -, ránézésre megállapította: "hát ez az ember nyilvánvalóan nem normális".
(Néhány kommentár: "Így képzelek el egy paranoiást"; "Hát ez az őrült meg kicsoda?"; "EZ MI A ~>#@?!")

Eleve meg sem történhetett volna a tragédia - a börtönőr leütése, a biztonsági ember és a rendőr meggyilkolása -, ha a hatóságok komolyan veszik a hozzátartozók állítását: Morva beteg és kezelni kell.

Nem elég elmebeteg?!

A jog embereinek sem volt elég, hogy Morvára elég lehetett ránézni annak megállapításához: súlyosan elmebeteg.
Nem elég, ha valaki annyira zavart, hogy már több laikus, az elmekórtan kérdéseiben járatlan személynek is feltűnik: "valami nagyon nincs rendben ennél az embernél".

A halálos ítélet fellebbezését ugyanis azért nem fogadták el, mert a tárgyalások során nem került említésre a nyilvánvaló tény: Morvánál telibe elszállt a kakukk.

A kivégzést megelőző hetekben-hónapokban civilek, jogászok, elmeorvosok egyaránt kampányoltak az ítélet végrehajtása ellen. Még a halálbüntetés támogatói között is akadtak, akik kegyelmet szavaztak volna Morvának, elmeállapotára való tekintettel.

Internet-szerte nagy volt a felháborodás, amikor Virginia állam kormányzója közzétette: a kegyelmi kérvényt elutasította, arra való tekintettel, hogy - vélekedése szerint - Morva egyértelműen fair tárgyalást kapott, és a börtönben eltöltött idő alatt a büntetésvégrehajtás személyzete nem tapasztalt nála súlyos elmezavarra utaló jeleket.

Az ítéletet 2017. július 6.-án végrehajtották; a büntetésvégrehajtás sajtóreferense azt írta a kiadott közleményben, hogy a kivégzés minden komplikáció nélkül történt meg.

A kivégzésen jelenlévő egyik médiaképviselő - Drew Wilder - viszont azt állította: szokatlan volt, hogy a megfigyelő helyiség üvegablaka előtt össze volt húzva a függöny. A kivégzések során a tanúk rendszerint láthatják, amint az elítéltet a kivégző asztalra fekteti és leszíjazza a végrehajtó személyzet, a függönyt csak ezután húzzák össze! Ezúttal viszont csak akkor nyílt szét a függöny, amikor Morva már a kivégző asztalon feküdt.

A jelenlévő tanúk benyomása szerint Morva rendkívül idegesnek tűnt; miután a kérdésre, hogy szeretne-e még mondani valamit, nemmel válaszolt, reszketni és rázkódni kezdett.
Néhány perccel később elkezdett beszélni, de a kivégző helyiségben lévő mikrofon nem volt bekapcsolva. Rövid idővel ezután Morva elkezdett levegőért kapkodni, a hasfala drámaian emelkedett és süllyedt.

Helyi idő szerint este kilenc óra tizenöt perckor nyilvánították halottnak.

Ez a mexikói fazon, akinek a történetét most elmesélem, egy iszonyatosan kegyetlen és brutális sorozatgyilkos volt—még iszonyúbb azonban annak története, hogy hogyan vált ilyen iszonyatos gyilkossá.
Az anyja maga is bántalmazások áldozata volt a szülei részéről is, a férjétől is. Az ebből fakadó stresszt levezetendő, rendszeresen verte Reséndiz-t; a kis Reséndiz később nevelőszülőkhöz került, akik nem biztosítottak a számára sokkal több figyelmet és törődést, mint az eredeti családja.
Szinte borítékolva volt, hogy Reséndiz sérüléseket szerez a felnövése során. Kisiskolás korában nemi erőszak áldozata lett; a suliban rendszeresen bántalmazták a többiek; egyszer egy téglával csapták fejbe: nemcsak vérzett és eszméletét vesztette, hanem minden valószínűség szerint ekkor szerzett olyan agyi sérüléseket, amelyek a későbbi személyiségkárosodásaihoz hozzájárultak.

11 évesen pattant meg otthonról, ekkor szokott rá a szipuzásra; gyakorlatilag az utcán élt. Tizenéves volt, amikor illegálisan átszökött Mexikóból az USA-ba, feketén dolgozott—aztán lopásokért, hamisításokért a fiatalkorúak fegyintézetébe került. Itt rendszeresen került áldozathelyzetbe: bántalmazták, több férfi is használta szexuális játékszernek.
Ekkoriban kezdett el “furcsa” lenni—ez a későbbi szkizoid tünetek előfutára volt; emellé akadtak paraszuicid kísérletei is.

19 éves kora tájékán bomlott meg igazán az elméje: kényszeresen tanulmányozta a Bibliát, mert úgy érezte, hogy üldözik, a nyomában vannak és el akarják kapni. Ekkoriban bukkant fel az a heppje, hogy a Jelenések Könyve személy szerint hozzá szól, mintha ő lenne az említett gonosz teremtmény fia; hogy olyan kapcsolata van a Mindenhatóval, amilyen másoknak nincsen; hogy különleges képességei vannak, többek között képes érzékelni a Gonosz jelenlétét, továbbá a gondolataival befolyásolni a világ nagyobb történéseit; hogy az Örökkévaló megbízta azzal, hogy büntesse meg azokat, akik a gonosszal cimborálnak és vétkeznek az Úr ellen.

Gyilkolászni a nyolcvanas években kezdett, és folytatta is egészen 1999-ig, amikor feladta magát az amerikai hatóságoknak. A modus operandija egyébként egészen jellemző volt: “a vasúti gyilkos” epiteton ornans-t kapta, mert rendszerint az illegális határátlépései során dolgozgatott. Síndarabokat, beton talpfát, vagy az áldozat lakásán talált súlyos tárgyak valamelyikét használta munkaeszköznek—mivel határátlépni rendszeresen tehervonatokra felugrálással volt szokása.

Rablógyilkosként nagyon érdekes módszerekkel “dolgozott”—szerintem egyszerre sokkoló és szívszorító, hogy sok áldozatát kirabolta, de pénzt nem volt szokása elvinni. Általában személyes holmikat, aranytárgyakat tulajdonított el (ezeket eljuttatta Mexikóba a feleségének, aki ezek nagy részét értékesítette, de némelyiket, Reséndiz letartóztatása után, az asszony visszajuttatta a károsultak hozzátartozóinak.) Rendkívül ambivalensnek találom, hogy ez az elmebeteg, brutális gyilkos egy-egy elvégzett meló után napokig csövezett az áldozata lakásán, és igyekezett megismerni azt az életet, amelyet éppen kioltott. Ez NAGYON beteg, de van benne rendszer!

Reséndiz belefért a “klasszikus” sorozatgyilkosok profiljába, de voltak jellegzetes sajátosságai: az elkövetett bűncselekményeiben jóval több előre kiterveltséget lehetett felfedezni, mint akár Berkowitz, akár a bostoni fojtogató gyilkosságaiban. A kéjgyilkosság, nekrofília pedig másodrangú szempontnak tűnt a számára—igen, követett el nemi erőszakot, de—mint egy FBI-profilalkotó megfogalmazta—a szex mintha csak mellékes lett volna a számára. Jellemzően inkább értéktárgyakért és menedékhelyért gyilkolt. Érdekes jellemzője volt a szervezetlenség és egy—sajátos fajta—módszeresség egyidejű jelenléte a ténykedésében.

Egyrészt spontán utazgatott—nem szükségszerűen tudta előre, hogy merre megy az a vonat, amelynek alvázában elrejtőzött -, másrészt viszont gyakorlott betörőként, a megérkezés után azonnal felmérte a terepet a vasútállomás környékén; gyorsan felismerte, mely házakba érdemes betörni—és ezt ügyesen meg is tette. Technikásan benyomott mindig egy-egy ablakot, és—kis termetű ember lévén—könnyen be is tudott rajta jutni.

A gyilkossághoz eleinte alkalmi eszközöket használt—bármit, ami a lakásban kéznél volt, és amivel az áldozatot hatékonyan agyon lehetett csapni: kalapács, dísztárgy, -, de később tökéletesítette a technikáját. Esetenként síndarabot használt, egy esetben pedig téglát—nem tudok nem asszociálni arra, hogy Reséndiz egyik legsúlyosabb korai sérülését éppen egy tégla okozta.

14 áldozatát ismerik teljes bizonyossággal; valószínűleg nem teljes ez a lista. Reséndiz, saját állítása szerint, Mexikóban is gyilkolt, de az ottani esetekért nem is indult ellene eljárás. Az Egyesült Államokban, feltehetőleg, nemcsak Texas, hanem Kentucky államban is követett el gyilkosságokat, de ezek felderítetlenek vagy bizonyíték hiányában “ejtett” ügyek maradtak.

Az esetek jó részében a motivációt Reséndiz vallási tébolya adta.

Egy színesbőrű nőt és annak barátját azért ölte meg, mert meglátása szerint démonimádók voltak.
Több másik áldozatáról egyértelműen tudta, hogy homoszexuálisok—nekik azért kellett pusztulniuk, mert írva vagyon, hogy a fajtalankodók az Úrnak nem kedvesek. (Ismét kénytelen vagyok arra gondolni: ez a mintázat Reséndiz paranoid nagyzási mániáját mutathatja. A javítóintézetben vele erőszakoskodtak egyes férfiak; ő pedig, lelki alkatából következően, a sérelmekre nagyzási mániával reagált. A lelke mélyén tehát önmagát kezdte el az Isten küldöttének képzelni, a megaláztatást kompenzálandó. A fajtalankodók az Úrnak nem kedvesek, emelte ki—de mivel saját magát tekintette a Mindenható küldöttének, így, a saját beteges elméjében úgy vélhette: helyénvaló az, ha az Úr ítéletét végrehajtja.)

Elmeállapotára jellemző: önként adta fel magát, méghozzá Amcsiban, Texas államban—amelyről köztudott, hogy az USA-n belül a legtöbb halálos ítéletet itt írják alá és hajtják végre!—és nem Mexikóban (ahol a halálbüntetés már 2005 előtt is csak papíron létezett), bevallott mindent, és állítása szerint hét gyilkosságot Mexikóban is elkövetett—ezek ügyében nem is indult nyomozás, tudtommal.

Ebből már lazán lehetett volna látni: ez az ember őrült, a szónak köznapi értelmében; de az amerikai büntetőjog nem normális. Az amerikai büntetőjog értelmezése szerint: attól még, hogy valaki elmebeteg, halálra lehet ítélni és az ítéletet végre lehet rajta hajtani… amennyiben az elmeállapota nem akadályozza meg annak felfogásában: mindez azt jelenti, hogy ő ki lesz végezve és ennek eredményeként meg is lesz halva, visszavonhatatlanul. Nem számít, ha téveszméi vagy hallucinációi vannak; nem számít, ha ufónak képzeli magát, vagy akár ha meg van róla győződve, hogy a gaz iszlám összeesküvők megmérgezik az ételét; ha a mániái nem akadályozzák meg annak felfogásában, hogy mit jelent a kivégzés fogalma—akkor halálra lehet ítélni.

Ezzel szemben, az elmekórtani értelmezés szerint: ha valaki elmebeteg, azt jelenti: “ezt az embert az ön-, vagy közveszélyes cselekedeteiért nem lehet felelősségre vonni, mert őrült, ami a gyakorlatban annyit tesz: a tetteit nem nyereségvágy, bosszú vagy indulat motiválta, hanem az, hogy elveszítette a kapcsolatot a valósággal, és nem tudta, hogy az általa megtapasztalt valóság NEM objektív.”

Reséndiz is ennek a nyakatekert huzavonának lett kitéve. Orvosi értelemben őrült volt ugyan, de amerikai büntetőjogi értelemben nem—holott olyan szinten volt zavart, hogy már a dutyiban a kezelőorvosnak is — aki NEM pszichiáter, csak általános orvos! — feltűnt: “ez a sittes mintha tankönyvi illusztráció lenne a paranoid szkizofréniáról tanultakra.”
Később a pszichiáter ránézésre vágta a diagnózist, hogy “szkizotip személyiségzavar, továbbá pszichotikus súlyosságú epizódokkal súlyosbított major depresszió. MINIMUM.” A neurológus vélekedése: Reséndiz ránézésre elmebeteg, neki—a neurológusnak—el is újságolta, hogy próféta. Az EEG-je totál abnorma volt, homloklebenyi károsodásra utalt. (A tégla, ugye... egyébként elég meghökkentő, hogy az egyik áldozat éppen egy téglával került agyonvágásra. Nem véletlenül, azt hiszem.) Ebből gondolja, hogy a delikvens nem szimulál, nemcsak tetteti az elmebetegséget azért, hogy elkerülje a halálbüntetést.
Másik pszichiáter megaszondta: “Reséndiz urat az elmeállapota megakadályozza abban, hogy a rendelkezésre álló döntési lehetőségek közül az ésszerűt válassza. Kifejezett egy sor racionális és irracionális indokot is arra, hogy miért szeretné a halálát siettetni. A szorongása és a nyugtalansága a kivégzésre várva egyre súlyosbodik, és egyre kevésbé képes felismerni, hogy a gondolkodása a valóságtól távol esik."

Reséndiz a kihallgatások során azt állította: kisugárzás alapján választotta ki azokat a házakat, ahová betört. Azokat a helyeket szemelte ki, ahol a Gonosz kisugárzását érezte. (Egyik áldozatának házában például az ablakon keresztül egy jelentékeny etnográfiai gyűjteményt látott meg, amelyet démoninak tekintett.)

Egészen elképesztő: ez az ember brutálisan ölt, de ezzel együtt sem a börtönben, hanem az elmeosztályon lett volna a helye. Már a fiatalkorúak fegyintézetéből is az ideggyogyóba kellett volna vinni! Ezt nem tették meg a nagy demokrácia, szabadság és a nagy lehetőségek hazájában. Az ilyen félrecsúszott elemeket Amcsiban RENDSZERESEN nem szűrik ki idejében—hanem kivárják, hogy gyilkoljon, aztán bevarrják életfogytra, illetve ha az adott államban van halálbüntetés, akkor ki is végzik.

Reséndiz a kivégzése előtt egyébként kijelentette: őt nem ölhetik meg, mert ő csak félig ember, félig viszont angyal, és a halála után három nappal fel fog támadni, hogy folytassa a gaz összeesküvők sorainak ritkítását. És ezt az embert büntetőjogilag felelősségre vonhatónak ítélték, és ki is végezték a nagy lehetőségek és a szabadság hazájában.